A modo de presentación. Marcel Proust: génesis, memoria y deflagración

Es fama que a Marcel Proust (1871-1922) —de quien este año se cumplen 150 años de su natalicio— la originalidad estructural y escrituraria de À la recherche du temps perdu le creó serias dificultades para conseguir publicar el primero de los tomos de la “novela” que había empezado a escribir en 1907. Ya en 1909 hace ofrecimientos sin suerte al periódico y editorial Mercure de France, y, en diciembre de 1912, recibe —con solo un día de diferencia— tanto el rechazo de Fasquelle como el de la Nouvelle Revue Française (NRF). En busca de editor, Proust intenta, a través de amigos e intermediarios, publicar en el sello Ollendorf que, dirigido por Alfred Humblot, desestima también la propuesta en febrero de 1913. Finalmente, por consejo de su amigo Gaston Calmette —quien trabajaba en Le Figaro, periódico varias veces mencionado en su ciclo novelesco—, Proust se contacta con la pequeña editorial Grasset donde logra editar su obra (Peter, 2008, pp. 76-77) en 1913 “à compte d’auteur”. El volumen de exordio lleva una sencilla, pero elocuente dedicatoria: “Al señor Gaston Calmette, como testimonio de mi profundo y afectuoso agradecimiento. Marcel Proust”. Este affaire de edición a modo de derrotero —narrado en cartas inolvidables a su amigo escritor Louis de Robert, “el primer amigo de Swann”— da cuenta de los no pocos obstáculos que debió vencer. En 1919 —cuando su segundo tomo À l’ombre des jeunes filles en fleur obtiene, por seis votos contra cuatro, el Premio Goncourt—, el esforzado emplazamiento de su obra se consolida, a escasos tres años de la desaparición física de su autor.

A Vasárnapi Kör Dosztojevszkij képe

Mannheim Károly Lélek és kultúra című tanulmányában – amely a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájában a bemutatkozó előadás írott változata -, szellemi generációjukra (tulajdonképpen a Vasárnapi Körre) tett hatások egyik legfontosabbikának Dosztojevszkij eszmeiségét mondja: „világnézetben és léletérzésben Dostojewski, etikai meggyőződéseinkben Kierkegaard, filozófiai álláspontunkban a német Logos, a magyar Szellem, Lask, Zalai azok, akiknek útját folytatni akarjuk” – esztétikai szempontból pedig Paul Ernst, Riegl, Cézanne munkásságát, illetve az új francia líra, különösen a Nouvelle Revue Française, Bartók és Ady művészi eredményeit jelöli meg folytatandó mintaként. Dosztojevszkij munkássága tehát fontos inspiráció volt szinte minden vasárnapos számára, bár nem is feltétlenül esztétikai élményként hatott rájuk, hanem megalapozta ideológiai személetüket, életérzést hozott számukra. Tanulmányomban erről lesz szó, nem feltétlenül a teljességre törekedve, hanem megpróbálva az 1910-1920-as években maradni (még ha húszas években klasszikus értelemben már nem is létezett a Vasárnapi Kör, tagjai még sokáig sokan összejártak), illetve két „főszereplőt”, Lesznai Annát és Lukács Györgyöt kiválasztva a magam számára, továbbá az ő vonatkozó szövegeiket is főleg irodalmi nézőpontból vizsgálni. Ugyanakkor azzal is érdemes számot vetnünk, hogy ezen írásaik jórészt vázlatos, jegyzetszerű szövegek (Lesznainál napló formában), nem kidolgozottak, inkább rövidebb eszmefuttatások. (Lesznai szövege dokumentumértékű is abból a szempontból, hogy gyakran a vasárnaposok beszélgetéseit vetette papírra, s azokat gondolta tovább.)

Lev Shestov in France: Reception of the Russian Philosopher’s Ideas (First Half of the 20th Century)

The article is devoted to the acquaintance of French critics with the philosophy of Lev Shestov, who emigrated from Russia in 1919. Shestov’s ideas almost im­mediately resonate with French readers and over the course of several years the philosopher gains some fame; he is perceived as one of the most important fig­ures of modern original Russian thought, comparable in importance to M. de Un­amuno in Spain and J. de Gaultier in France. Shestov makes acquaintances with French and European intellectuals (J. Rivière, J. de Gaultier, L. Levy-Bruhl and others), collaborates with reputable French magazines “Mercure de France”, “La Nouvelle Revue française”, “La Revue philosophique de la France et de l’étranger”. Shestov has disciples and followers: B. de Schloezer, G. Bataille, B. Fondane, R. Bespaloff, A. Lazarev etc. The most important for his followers is the philosopher’s appeal to the personalities of thinkers and writers, and not to their ideas; “peregrination through the souls” as a philosophical method; the inextricable link between philosophy and life; criticism to reason and mora­lity; religious orientation and others. Shestov’s ideas become one of the sources of existentialism of A. Camus, works of A. Malraux and G. Marcel. Shestov and Fondane separate the philosophy of tragedy, identified with religious existential philosophy in the spirit of S. Kierkegaard, B. Pascal, F.M. Dostoevsky and M. Luther, from the existentialism of M. Heidegger, K. Jaspers and others.

Against haute littérature? André Gide's Contribution to the World Literature Debate

In 1909 André Gide published three short articles in the journal La Nouvelle Revue française, subsequently grouped under the title ‘Nationalisme et littérature’ (Nationalism and literature). They were written as his response to a survey by the young French journalist Henri Clouard, ‘Enquête sur la littérature nationale’ (Survey on National Literature), in which contemporary writers and critics answered questions regarding possible definitions of French literature. Gide questions the value of the term ‘national literature’ and objects to the view that haute littérature (good literature) is synonymous with neo-Classical values, arguing instead for a conception of literature that embraces curiosity and innovation. For Gide the term haute littérature is problematic because it implies a hierarchical, regimented and limited view of both literature and culture tout court. The first part of this article argues that Gide's critique of both national literature and haute littérature can be read as a preference for a literariness that is liberated from the constraints of balance and imitation. The second part reads Gide's agronomic metaphor for literary innovation through the lens of Alexander Beecroft's theory of overlapping literary ecologies. Beecroft's model of different ecologies of world literature helps us to locate what I propose to be Gide's own contribution to the world literature debate: an emphasis on literariness that transcends the national-literature ecology and reclaims the notion of haute littérature for a different aesthetic.

Outrageously Real

This chapter dismantles the common distinction between modernist aestheticism and documentary reference by studying André Gide’s factual writings. In his recollections of his experiences as a juror (Souvenirs de la cour d’assises, 1914) and his reports on court cases in the Nouvelle Revue Française series “Ne jugez pas” (“Judge Not,” 1930), Gide’s ostensibly impersonal organization of testimonial evidence produces a complex polyphonic construction that claims to let documents speak for themselves, while in fact articulating them within a larger discourse. In Voyage au Congo (1927) and Le Retour du Tchad (1928) Gide’s politically engaged writing on French Equatorial Africa enters into dialogue with the largely apolitical documentary film-making practices of his travelling companion Marc Allégret. Commenting on Allégret’s cinematic practices, Gide both reflects on the limitations of documentary and attempts to rival film’s visual capture of living gesture.

“This Is No Longer a Book, It Is a Political Event”

Since its publication in 1919, John Maynard Keynes's Economic Consequences of the Peace has left a deep imprint on interpretations of the Treaty of Versailles and subsequent reparations discussions. Current scholarship on the treaty has accurately reassessed Keynes's conclusion that French peace aims were purely vindictive, but it has erroneously claimed that Consequences was a biased book barely read in France. By placing the reception of Consequences in the context of domestic French debates on the Versailles peace in 1920, this article demonstrates instead that Keynes's book was substantially discussed in France and that it garnered supporters among academic economists and on the left. Furthermore, examining the French networks that helped Keynes publish a translation of his book in the prestigious Nouvelle revue française problematizes his alleged Germanophilia. Dès sa publication en 1919, Les conséquences économiques de la paix de John Maynard Keynes a profondément influencé les analyses faites par les contemporains et les historiens sur le Traité de Versailles et la question des réparations allemandes. Aujourd'hui, l'historiographie concernant ces questions a beaucoup nuancé l'argument de Keynes selon lequel le traité avait imposé une « paix carthaginoise » à l'Allemagne. Mais elle a aussi erronément conclu que Les conséquences était un livre biaisé et par conséquent peu lu en France. En contextualisant les réactions au livre de Keynes dans les débats politiques français sur la paix de Versailles, cet article démontre qu'en fait, le livre a été considérablement discuté en 1920 et qu'il a réuni l'appui des économistes et de la Gauche. Par ailleurs, l'article problématise l'idée que Keynes fut un germanophile en analysant comment ses réseaux parisiens l'ont aidé à publier la traduction des Conséquences dans la Nouvelle revue française.

„Godot, love and loss”

This is the fi rst Polish translation of the full chapter of the only authorized biography of Samuel Beckett entitled Damned to Fame (originally published in English in 1996). The text concentrates on the publication details of Waiting for Godot and Beckett’s private life in the early 1950s. For example, the details concerning building the house in Ussy sur Marne in 1953 are revealed and Beckett’s cooperation with the magazine „Nouvelle revue française” and the publishing house „Merlin” is discussed. On private ground, the origins of Beckett’s intimate relationship with Pamela Mitchell are of much importance at the time.

"Europäische Revue" y el “Premio literario de las revistas europeas” (1929-30): un proyecto cultural fallido

En 1929 la revista cultural alemana Europäische Revue invitó a otras cuatro publicaciones europeas, de cuatro países diversos, a participar en la puesta en marcha del “Premio literario de las revistas europeas”, que cada año organizaría cada una de las cabeceras, con su idioma como protagonista. Las revistas participantes eran, además de la alemana, la inglesa The Criterion, la española Revista de Occidente, la francesa La Nouvelle Revue française y la italiana Nuova Antologia. Se celebró la primera edición del premio, en lengua alemana, que fue para Der Hauptmann von Kapernaum, de Ernst Wiechert, pero el proyecto quedó después interrumpido. El objetivo del presente artículo es aportar nuevos datos sobre la evolución de esta iniciativa y esgrimir el motivo del fracaso de las ediciones siguientes.

L'Abandon du poème

Après avoir enseigné dans plusieurs universités de Grande Bretagne (à Édimbourg, St Andrews, Cambridge et Londres), Philippe Forest est depuis une vingtaine d'années professeur de littérature à l'Université de Nantes. Spécialiste des avant-gardes (Aragon et le surréalisme, Sollers et Tel Quel), il est surtout essayiste et romancier. Son œuvre, publiée aux éditions Gallimard — où il a notamment dirigé la Nouvelle Revue française —, est traduite dans une dizaine de pays et a été souvent primée en France comme à l'étranger. Parmi ses principaux livres: L'Enfant éternel (1997), Sarinagara (2004), Le Siècle des nuages (2010), Beaucoup de jours: d'après Ulysse de Joyce (2011), Le Chat de Schrödinger (2013), Aragon (2015), L'Oubli (2018).