Quo vadis erdészeti szaporítóanyag-termesztés? II. : Erdészeti szaporítóanyag-termesztés a II. világháború után

A II. világháború után megkezdődött a központilag szervezett szaporítóanyag-gazdálkodás szervezése, kialakítása. A magántulajdonú csemetekerteket felváltották az állami erdőgazdaságok kis vándorcsemetekertjei, melyek a szükséges szaporítóanyagot az erdőfelújítások és erdőtelepítések közelében termelték meg. Az 1955-ben kiadott Csemetetermelési utasítás már a minőségi csemetetermelés gyors javítását tűzte ki célul, ennek érdekében megkezdődött a csemetetermelés koncentrálása, melynek következtében az 1949 és 1979 között a regisztrált csemetekertek száma 1126-ról 566-ra csökkent. Tanulmányunk célja ezen időszakra vonatkozó csemetetermelési és -felhasználási tendenciák elemzése, egyes fafajokra, fafajcsoportokra vonatkozó adatok, változások elemzése. Összességében megállapítható, hogy a vizsgált időszakban jelentős mértékben csökkent a csemetekertek száma, változott a megtermelendő fafajok mennyisége, aránya, és mindezeket az időbeni egyenetlenség jellemzi. Az általunk vizsgált tervgazdálkodásos időszakban az évente megtermelt és felhasznált csemeték mennyiségének különbsége átlagosan 66,89 millió darab volt; a termelési többlet az 1975-ös évben érte el a legalacsonyabb értéket (21,1 millió darab). A vizsgált periódus átlag bruttó csemetekerti területe 3396 hektár; az átlag csemetekerti területnagyság viszont az 1954-1959-es 2,55-2,26 hektárról az időszak végére (1979) elérte a 5,45 hektárt, azaz az időszakra jellemző átlagterületet (3,5 hektár) 1,95 hektárral meghaladta.